Házasság hete 2017. február 12-19. között, mottója: Veled kiteljesedve!
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ily módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.”
Forrás: A Házasság Hete Szervezőbizottsága
HÁZASSÁG
A házasság nemcsak „csak egy papír” hanem őszinte, mély, önként vállalt odaadó elköteleződés.
(Én a házasság oldalán állok. Annak ellenére, hogy elváltam. Felkészületlen voltam a házasságra. De a hitem nem rendült meg benne, mert tudom miért történt így. Mindig is hittem, hogy lesz valaki az én életemben is, aki szeret, aki csak engem akar, velem megelégszik, aki hű társam lesz jóban-rosszban, egészségben-betegségben, ahogy én is neki. No, de nem rólam van szó ebben az írásban, elnézést a személyes bekezdésért!)
Januárban, amikor lezártam a 2016-os évemet, átnézve a naptáramat szembesültem azzal, hogy – környezetemben – 2016 a házasság éve volt. Baráti, ismeretségi, családi körömben 7 házasság köttetett. Ez adta az ötletet, hogy megkérdezzek friss házasokat: MIÉRT?
Megkérdeztem őket – többek között arról – miért döntöttek a házasság mellett. Most gondolhatja kedves Olvasóm „Ugyan, mit tud mondani egy friss házas?!” Ha elolvassa a cikksorozatomat, biztos vagyok benne, hogy mindegyikben megtalálja azt a gondolatot, amit magával vihet. Magával vihet „útravalónak” vagy „gondolatébresztőnek” vagy majd eldönti, mit kezd azzal a gondolattal, ami megfogta és ott motoszkál a fejében…
Úgy tapasztaltam, hogy a fiatalok nyitottabbak, tudatosabban készülnek a házasságra. Adódik ez abból, hogy a mai internetes világban sokkal inkább elérhetőek az információk, több lehetőség van a tanulásra, ezen a téren is – ha megvan az érdeklődés.
Akik már több éve házasok több tapasztalattal, saját tapasztalattal rendelkeznek, bölcsebbek – szokták mondani. Én azt gondolom, hogy a bölcsesség nem életkor kérdése. Mondott már az én fiam huszonegy-két évesen olyan bölcs dolgokat, ami hihetetlen volt számomra…
A Házasság hete arról is szól, hogy pozitív példákat lássanak a fiatal házasok, a házasság előtt állók. Lássák, hogy a házasság jó. Nem mindig könnyű, nem mindig felhőtlen, de lehet jól csinálni.
Mit mondanak a kutatások – MIÉRT?
A kutatások szerint, akik jó házasságban élnek:
- tovább élnek,
- jobban élnek,
- nyugodtabban élnek,
- gazdagabb életet élnek,
- ketten többet nevetnek,
- jobban alszanak,
- az összetartozás érzése biztonságot, stabilitást ad,
- van kihez fordulni, ha baj van,
- kevesebbet aggódnak, félnek,
- kiegyensúlyozottabbak,
- jobban kezelik a stresszt,
- és még sorolhatnánk.
Ugye, Ön is tudná folytatni a sort? Tegye is meg! Legyen hálás érte, ha olyan kapcsolatban él, amiben jobb az élete mintha egyedül élne. Javaslom, hogy ossza is meg a párjával, köszönje meg neki – ne tartsa magában.
Következő írásomban a gyakorlattal folytatjuk, egy kedves, fiatal párral…
Szeretetteljes kapcsolatot kívánok!
Kovács Ildikó
Legutóbbi hozzászólások