Házasság hete – 2017. február 12-19. között, melynek mottó: Veled kiteljesedve!
Idézet helyett, egy igen fontos dolgot emelek ki, amit Krisztián fogalmazott meg: Miből érzed, hogy szeret a feleséged? „…ahogy másnak mesél rólam (legalábbis amikor én is jelen vagyok).”
Krisztián! Elárulok valamit: Anita akkor is szeretettel, elismerően, büszkén beszél rólad, amikor nem vagy ott!
Harmincas, vicces, ugyanakkor felelősségteljes fiatal házaspár: Anita és Krisztián
(Még mondja valaki, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek az érzelmeikről, gondolataikról! Láthatjuk/olvashatjuk – van…)
Hogy ismerkedtetek meg?
K: 2011. szeptemberében trénerként dolgoztam a Vodafone-nál és Anitáék csoportját is oktattam 2-3 napon keresztül.
Már első pillanatban „kiszúrtam”, így folyamatosan figyeltem rá (persze úgy, hogy ne legyen feltűnő/észrevehető) :). Mivel trénerként nem etikus, hogy a képzés ideje alatt a csoporttagokkal közelebbi viszonyba kerüljek, ezért nem is mutattam jelét. Kivéve, hogy amikor késett a szünetről, akkor kizártam a teremből. 🙂 🙂
A képzés lezárása után 1-2 hónappal jelöltük be egymást Facebook-on, illetve az akkor nagyon populárisnak minősülő Foursquare alkalmazáson, mely –utólag visszagondolva- egy meghatározó pillanat volt.
Különösebb kontakt nem volt köztünk egészen 2011. novemberig. El voltam havazva, belemerülve a képzési anyagaink frissítésébe. Egyszer csak pittyent a telefonom, a Foursquare alkalmazás értesítése jelent meg, miszerint Anita bejelentkezett egy helyre, ahol éppen vásárol; 10-20 perc múlva másik helyen csinál ezt, meg azt. Ráírtam Anitára, hogy „naplopó :)”. Így kezdtünk el chat-elni, mely annyira intenzív lett, hogy szinte minden nap több órán keresztül folyt.
Megbeszéltük, hogy a céges karácsonyi bulin találkozunk és koccintunk a találkozásra, illetve személyesen folytatjuk a diskurzust. Így is lett, ami annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag a külvilágot kizárva beszélgettünk és iszogattunk 2-3 órán keresztül. Majd mikor a sok kolléga érdeklődése, iszogatásra való invitálása már zavaró volt, úgy döntöttünk, hogy beülünk egy másik helyre, ahol nyugodtabban tudunk beszélgetni és egymásra koncentrálni.
Így kezdődött… 🙂
A: Először a munkahelyi tréningen találkoztunk, ő tartotta nekem a képzést. De majd csak 2 hónappal később randiztunk először. Első látásra megtetszettünk egymásnak.
Mit szeretsz a férjedben/feleségedben a legjobban?
K: Amilyen! Persze, van olyan helyzet, hogy az adott pillanatban az agyamra megy a reakcióival, és feltenném egy holdra tartó repülőre, de valahogy ekkor is érzem, hogy jó nekünk (tehát retúrjegyet vennék neki az előbb említett repülőre :))!
Tudom, ez a mondat felettébb furán hangzik, de szerintem mi így működünk jól! Tudunk haragudni egymásra és tudunk felülemelkedni ezen és mosolyogni utána.
Szeretem, imádom azt, hogy kiegészítjük egymást! Én pörgősebb, határozottabb, „reklamálóbb” vagyok, Ő kevésbé. Engem az Ő nyugodtabb, megfontoltabb, kevésbé lobbanékony természete tanít arra, hogy nekem is érdemes néha inkább így viselkednem, illetve fordítva.
Remekül működik, és mivel mind a ketten befogadók vagyunk, látjuk a másiktól tanult előnyöket, erényeket, folyamatosan építjük egymást, ahelyett, hogy visszafognánk a másikat!
A: A legjobban azt, hogy határozott személyiség, tudja mit akar és tesz is érte.
Mi az, ami fontos számodra egy nőben/férfiban?
K: Az, hogy legyen őszinte, tisztelje a másikat. Legyen nőies (belső és külső egyaránt). Legyen talpraesett, családcentrikus. Legyen jó humora. Befogadó személyisége legyen, azaz nyitott az új dolgokra, eszmékre – semmi gond, ha nem tud azonosulni vele, csak mindezt azután döntse el, miután megismerte, tehát ne azonnal utasítsa el-, és bár biztosan lenne még jó pár dolog, hirtelen ennyi jutott eszembe.
Ööö, még 1: tudjon finom ételeket főzni és azt együtt, jóízűen tudjuk megenni. 🙂
A: Legyen határozott, tudja mit akar és tegyen is érte. Legyen gyengéd is és romantikus. És legyen okos. 🙂
Miből érzed, hogy szeret a férjed/feleséged?
K: Ahogy rám néz, ahogy átölel, ahogy viselkedik (ebben a vitás helyzetek is benne vannak), ahogy megszólít, ahogy másnak mesél rólam (legalábbis amikor én is jelen vagyok 🙂).
A: Ahogyan átölel, megcsókol mielőtt munkába megy és mikor hazajön. Odafigyel rám.
Vannak-e hibáitok? Ha igen, miit kezdtek velük?
K: Persze, hogy van! Tudjuk, illetve egymással meg is beszéljük. A legtöbb esetben adunk időt egymásnak, hogy a másik változtasson rajta, kérünk és adunk visszajelzést is a változásról.
Vannak olyanok, amiket elfogadunk, hogy a másik rendelkezik ezzel a tulajdonsággal és együtt élünk vele. Ilyenkor megpróbálunk a saját szemszögünkön változtatni, elvégre lehet, hogy mi látjuk rosszul és a másikban nem is hiba.
És van olyan, hogy egyszerűen elfogadjuk, hogy a másik más, mint mi. Egyikünk sem hiszi, hogy tökéletes, éppen ezért nyitott arra, hogy változzon.
A: Persze hogy vannak, mint mindenkinek. Sokszor nem vagyok elég határozott, amin igyekszem változtatni és példát venni a férjemről. Nem mindig vagyok konkrét, hanem inkább körbeírok dolgokat, és ezen is igyekszem változtatni. Elfogadtam, hogy ne várjam a segítséget, hanem kérjek inkább, elkerülve a vitákat (hajlamos vagyok morogni, ha nem segít).
Van-e valami, amit megváltoztatnál a férjedben/feleségedben?
K: Nem! Folyamatosan tanulunk egymástól, ezért változunk is, ezen kívül én nem szeretnék változtatni rajta, akkor már nem Ő lenne!
A: Igen, attól függetlenül, hogy ő egy határozott jellem, néha az önkritikájával problémák vannak. Azt hiszi magáról, hogy dagi, pedig egyáltalán nem az. Van egy kis felesleg a pocakján, de nem sok. Hogy leadja, azért viszont dolgozni kellene.
Kell-e kompromisszumot kötni?
K: Én úgy fogalmaznám meg, hogy csiszolódunk, tanulunk egymástól. Elfogadjuk a másikat, de ezt nem kompromisszumnak nevezném, hiszen nincs benne lemondás.
A: Persze, de nem olyan dolgokban, amik lehetetlenek lennének, vagy megváltoztatná a személyiségünket. Azt egyikünk sem szeretné.
Mit tesztek a gyakorlatban, a hétköznapokban, hogy a szerelem fennmaradjon?
K: Figyelünk a másikra és érzéseire.
A: Apró meglepetések, mint akár egy szerelmes cetli a reggelihez, becsempészünk egy csokit az ebéd mellé, összebújunk vagy csak együtt főzünk és közben jól érezzük magunkat.
Mennyire illetek össze?
K: Úgy érzem, hogy annyira különbözünk, hogy érdekesek legyünk egymásnak és annyira hasonlítunk, hogy szerethessük egymást.
A: Vannak dolgok, amiben nagyon hasonlítunk, pl. viccesek vagyunk, ugyanannyira energikusak. Vannak dolgok, amiben tűz és víz és szerintünk ez pont jó. Ő határozott, én nem. Én emocionálisabb, ő nem. De így egészítjük ki egymást.
Ha van egy probléma, engedékenyebb egyikőtök?
K: 🙂 🙂 Másképp közelítem meg a kérdést. Van olyan, hogy vita közben egyikünk már szeretne túllépni rajta, mert nem érdemli meg a vita tárgya azt, hogy tovább szaporítsuk a szavakat vagy éppen a feszültséget. Ilyenkor az érintett próbálja oldani a hangulatot egy viccel, egy öleléssel.
A: Aha igen, a férjem. Én hajlamos vagyok kimagyarázni dolgokat, holott nem kellene. Meg duzzogok. De csak egy fél óra kell, hogy az érzelmeim lehiggadjanak, és olyankor egy kis egyedüllétre van szükségem. Aztán hideg fejjel meg lehet beszélni mindent.
Volt-e köztetek nézeteltérés? Hogyan oldottátok meg?
K: Volt és van is. 🙂 Itt most elég sok verziót fel tudnék vázolni, de az általános az, hogy őszintén megbeszéljük.
A: Igen, szokott lenni. Igyekszünk megbeszélni ezeket, de nem mindig sikerül elsőre, mert én túlságosan hirtelen vagyok és makacs és szükségem van arra, hogy átgondoljam a dolgokat egyedül, és hogy lehiggadjak és aztán már sokkal könnyebb megbeszélnünk a problémát. De soha nincs úgy, hogy ne beszélnénk meg egyáltalán.
Könnyen bocsánatot kértek, ha szükséges? Hogyan?
K: Anita sokat fejlődött az évek alatt, de még dolgozik rajta! 🙂 Én előbb kérek bocsánatot, mint Ő, de csak akkor, ha úgy érzem. Azért nem kérek bocsánatot, hogy „megoldódjon” és lezáruljon egy vita.
A: A férjem igen, én kevésbé, mert nem mindig érzem az én hibámnak. Ezen még dolgoznom kell, mert ez így nem jó.
Könnyen megbocsátasz?
K: Attól függ, hogy miben és kinek! Anitának eddig igen. 🙂 Mondjuk, a kollégáim ennek szöges ellentétét mondanák rólam.
A: Igen, főleg ha nagyon rossz dolgok nem történnek. Az apróságokat pedig meg lehet bocsátani. Egyébként sem vagyok haragtartó.
Hogyan osztjátok meg a házimunkát?
K: Van olyan, amit teljes mértékben 50-50%-ban csinálunk, ez a kutyasétáltatás.
Van olyan házimunka, amit én csinálok, ez a porszívózás.
A legtöbb házimunkát Anita csinálja, melybe besegítek – de nekem pontosan meg kell mondani, hogy mit segítsek.
A: A porszívózás a férjemé, a többi az enyém. A főzés közös, a férjem segít.
Hogyan kezelitek a pénzügyeket?
K: Közös a bevétel, közösek a célok, közösen beszéljük meg, hogy mire mennyit költünk.
A: Van egy fix összeg, amit minden hónap elején átutalunk a megtakarítási számlára, kifizetjük a számlákat, és ami marad, abból gazdálkodunk egy hónapban. Szerencsére ez elég szokott lenni.
Milyen a kapcsolatotok a párod szüleivel, családjával?
K: Nekem kifejezetten jó! Én nagyon szeretem Őket, szeretek a társaságukban lenni, jó a hangulat, és érezni lehet, hogy összetartanak, szeretik egymást! Úgy érzem, hogy ők is szeretnek engem és a társaságom.
A: Sajnos sok kapcsolatom nincs az anyukájával, ritkán beszélünk, ezen változtatunk. Az öccsével sokkal több az interakciónk és őt csípem, rendes srác. A nagyit nagyon szeretem.
Miért ŐT választottad?
K: Nem tudom. Ahogy megláttam, és ahogy elkezdtünk beszélgetni, „csak” jöttek az érzések.
A: Mert első látásra beleestem.
Mi az a 3 dolog, amit a legjobban szeretsz benne?
K: Nincs ilyen, hogy 3 dolog. Ő van és kész.
A: Határozottság, humor, őszinteség.
Miért döntöttetek a házasság mellett?
K: Hm. Ez egy jó kérdés, nem tudom. Sosem voltam megrögzött házasság párti, de volt egy pillanat, amikor jött egy érzés, hogy most szeretném megkérni a kezét és ezzel teljes mértékben elköteleződni mellette, egymás mellett.
A: Azért mert szeretjük egymást, jobban mint eddig bárkit valaha az életünk során és szeretnénk egymás mellett megöregedni.
Mit jelent nektek a házasság?
K: Számomra azt, hogy hivatalossá tettük az érzéseinket, illetve azt, hogy mi összetartozunk. Számomra az fontosabb, hogy ezt érezzük, de hivatalossá a házasság intézménye teszi.
A: Együtt jóban, rosszban, megosztjuk az örömöt és a gondokat. Megbeszélhetünk egymással mindent. Közösek a célok és afelé haladunk együtt.
Mi a legfontosabb, ami összetartja a házasságotokat?
K: Mi vagyunk azok. Konkrét dolgot nem tudok mondani.
A: Az hogy mindent meg tudunk beszélni.
Mi az alapja, mik az alappillérei a Ti házasságotoknak?
K: Szeretet, őszinteség, tisztelet, minden, amit a másiktól kapunk.
A: Őszinteség mindenekelőtt, megbeszélünk mindent és soha nem fekszünk le haraggal.
Ha egy dolgot mondhatnál, mi az, ami miatt hálás vagy a férjednek/feleségednek?
K: Hogy olyan, amilyen.
A: Ő 🙂
Mi a tanácsotok azoknak, akik házasságra készülnek?
K: Ha kölcsönösen azt érzitek egymásról, hogy „Ő az”, akkor ne hezitáljatok!
A: Ne féljetek a házasságtól, csak megerősíti a kapcsolatot és nagyon jó érzés tartozni valakihez, hogy van saját családod.
Kedves Anita és Krisztián!
Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok, és az út melyen közösen elindultatok, tartogasson számotokra sok-sok örömet!
Szeretetteljes kapcsolatot kívánok mindenkinek!
Kovács Ildikó
Ha tetszett a cikk kérlek, oszd meg és nézz szét a korábbi bejegyzéseim között is. Ha van kedved, csatlakozz a Facebook oldalam kedvelői, követői közé.
Legutóbbi hozzászólások