Házasság hete – 2017. február 12-19. között, melynek mottó: Veled kiteljesedve!
A második kedves párom: Erika és Péter
Róluk ez az ismeretlen szerzőtől származó idézet jutott eszembe: „Ne olyannal házasodj össze, akivel együtt tudsz élni! Olyannal házasodj össze, aki nélkül képtelen vagy!”
Ők a harmincas korosztály fiatal házaspárjai közé tartoznak. Komolyak és vidámak. Céltudatosak és bohók. Olyanok ők, akiket messziről észrevenni a tömegben is, „jön VALAKI”.
Egy más szemléletet, egy más életstílust ismerhetünk meg Erikán keresztül…
Hogy ismerkedtetek meg?
Soha nem gondoltuk volna azelőtt, legalább is nem hittünk a szórakozóhelyen történő ismerkedésben. Végül/mégis a Moulin Rouge nevű szórakozóhelyen találkoztunk.
Először Péter barátja próbált meg velem ismerkedni, Péter pedig a barátnőmmel. De mivel le akartam rázni a fiúkat és Pétert leszóltam, hogy „ne udvaroljon, mert mi megyünk haza” – ekkor elegyedtünk szóba, majd másnap már randiztunk is.
Ebből is látszik, hogy érdemes nyitottnak és befogadónak lenni. És ne legyenek előítéleteink az ismerkedési helyekkel kapcsolatban sem. Sosem tudhatjuk, mikor küldi elénk a sors a párunkat.
Mit szerettek egymásban?
Nem tudunk kiemelni igazán konkrét tulajdonságot, személyiség jegyet. Az egymás kisugárzása fogott meg minket már az első találkozáskor, és azóta is „fogva tart”.
Mi az, ami fontos egy nőben/férfiban?
Folyamatosan fel tudjunk nézni a másikra, képesek legyünk együtt fejlődni és előre haladni a közös célunk érdekében.
Közös célok, együttfejlődés, a másik tisztelete – ezek mind olyan dolgok, melyek erősítik, összetartják a kapcsolatunkat.
Miből érzitek, hogy a másik szeret?
A rezgéseiből és a tetteiből. Abból, ahogy a kapcsolatunk az évek múltán egyre jobban elmélyül, és egymás társaivá válunk. Kitartás egymás mellett.
Igen. A rezgés. Spirituális körökben gyakran hallhatjuk, hogy az azonos rezgésű emberek vonzzák egymást és igazán ők alkotnak jó párost.
Vannak-e hibáitok? Ha igen, mit kezdtek velük?
Nyílván van, mi is mindig egymás fejéhez dobjuk, de próbálunk belőle humort kreálni és kiparodizálni. Így tartunk tükrötJ
Elengedhetetlen az önmagunkkal való szembenézés illetve a párunktól kapott visszajelzés. Humorral fűszerezve pedig sokkal emészthetőbbé válik.
Van-e valami, amit megváltoztatnátok a másikban?
Nincs, úgy szeretjük a másikat, ahogy van.
Kell-e kompromisszumot kötni?
Szerintünk egy jó kapcsolatban nem kell, abból előbb utóbb sérelem van. Csak az a kérdés mikor jön a felszínre.
Ha a kapcsolatban együtt tudunk formálódni és egy úton járunk ott nincs kompromisszum.
Mit tesztek a gyakorlatban, a hétköznapokban, hogy a szerelem fennmaradjon?
Csak figyelünk a másikra.
A kulcsszó a FIGYELEM.
Mennyire illetek össze?
Nagyon.
Személyiségetek hasonló vagy különböző?
Nagyon hasonló, nyugodtak vagyunk, nyitottak, közvetlenek, kalandvágyóak és rugalmasak. A csillagjegyünk is azonos.
Vannak olyanok, akik azt gondolják, ha nagyon hasonló a pár, unalmas lesz az életük. Én ezzel nem értek egyet. Az unalom máshonnan táplálkozik… Ha a hasonlóságokra lehetőségként tekintünk, sok-sok közös élménye lesz a párnak. Pl. mindketten kalandvágyók, így ezeket a kalandokat együtt élik át.
Volt-e köztetek nézeteltérés? Hogyan oldottátok meg?
Nagyon ritkán. Megbeszélünk mindent. 10 perc alatt megoldjuk, soha nem futunk el előle, nehogy tüske maradjon bármelyikünkben. Nem ellensége vagyunk egymásnak, az érdekek mindig közösek. Nem egymás megbántása a cél.
Könnyen bocsánatot kérünk, nálunk egy civakodás 5 percig tart. Rájövünk, hogy ne erre fecséreljük az időnket, ha kettesben vagyunk, hanem arra hogy jól érezzük magunkat. És nem vagyunk haragtartók, könnyen megy a megbocsátás is.
Ha a hasonlóság megnyilvánul abban is, hogy hasonlóan kezelik a konfliktusokat, akkor valóban könnyebb a dolguk, mint azoknak a pároknak, akik eltérő módon kezelik ezeket a helyzeteket.
A Ketten Együtt napon mutatta be a Süveges házaspár – madár hasonlattal élve -, hogy ki milyen madárhoz hasonlóan kezeli a konfliktusokat. Érdemes utánanézni és megtudni, melyik madár vagyunk. Harkály? Netán kolibri? Vagy inkább bagoly? Avagy éppen strucc? Vagy úgy viselkedünk mint a papagáj?
Hogyan osztjátok meg a házimunkát?
Mikor kinek van több ideje, nincs belőle konfliktus.
Hogyan kezelitek a pénzügyeket?
Külön kasszán vagyunk, de a közös célokért közösen teszünk Soha nem volt még vitánk a pénzügyekkel kapcsolatban. Megoldjuk.
Milyen a kapcsolatotok a párod szüleivel, családjával?
Nagyon jó! Mi egy nagy családként tekintünk mind a kettőnk családjára, nem teszünk különbséget. Sógorok is testvérekJ
Miért ŐT választottad?
Az első randi után tudtuk, hogy nekünk együtt kell tovább mennünk.
Miért döntöttetek a házasság mellett?
Mi már 5 év együttlét, 4 év együttélés után házasodtunk össze. Nem volt lánykérés, csak megbeszéltük, hogy összeházasodunk. Szerettünk volna egy olyan eseményt, ahol minden szerettünk jelen van és velünk ünnepli a boldogságunkat. Tulajdonképpen nem a nagy napot, hanem az elmúlt öt évet. Mi nem aznap kötöttük össze az életünket, már jóval korábban, de ezt aznap ünnepeltük meg.
Mit jelent nektek a házasság, mi tartja össze?
Mint intézményt nem szeretjük definiálni, nem ez az ami, összetart minket. Az az intim szféra, a közös kis életünk, a napi rutinok, amit kialakítottunk magunknak és a biztonság, amit egymásnak nyújtunk és a bizalom – ez tartja össze a kapcsolatunkat.
Mi az alapja, mik az alappillérei a Ti házasságotoknak?
- Bizalom
- Kitartás
- Könnyedség
Ha egy dolgot mondhatnál, ami miatt hálás vagy a férjednek/feleségednek, mi az?
Hogy elfogad és kitart mellettem (és viszont).
Mi a tanácsotok azoknak, akik házasságra készülnek?
Ne vegyék komolyan a házasság mint intézménnyel szemben megkövetelt elvárásokat. Minden párnak saját szabályai legyenek, és az alapján alakítsák a kapcsolatukat. Minden ember viszonya más és más, ezért a másikra és egymásra figyeljenek, ne a külvilágnak akarjanak megfelelni. Csak egymásnak.
Az ő kapcsolatuk valóban könnyed, rugalmas, ugyanakkor stabil alapokon nyugvó. Egyetértek azzal, hogy nem mások elvárásai szerint kell élni az életünket. Valóban nem kell figyelembe venni: HOGYAN KELLENE, mások hogy csinálják… Mindenki alakítsa olyanná a házasságát, kapcsolatát, amilyennek Ők ketten szeretnék és amilyenek ők. Házasságuk inspirálja, bátorítja és támogatja egymást az önmegvalósításban és ez nagyon pozitív.
Kedves Erika és Péter!
Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok, és az út melyen közösen elindultatok, tartogasson számotokra sok-sok örömet!
Szeretetteljes kapcsolatot kívánok mindenkinek!
Kovács Ildikó
Ha tetszett a cikk kérlek, oszd meg és nézz szét a korábbi bejegyzéseim között is. Ha van kedved, csatlakozz a Facebook oldalam kedvelői, követői közé.
Legutóbbi hozzászólások