Gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy a pár egyik tagja arról panaszkodik, hogy a társa semmi veszi az ő kéréseit. A másik fél pedig csak azt hajtogatja, hogy ő bizony mindent megtesz. Mi ilyenkor a valós helyzet?

Megosztják egymással az igényeiket, kéréseiket, vágyaikat, DE NEM PONTOSAN. Így az egyik fél úgy teljesíti, ahogy ő gondolja és ez nem minden esetben esik egybe azzal, amiből a másik fél érzi.

Nézzünk pár példát, mert ezek segítenek felismerni, hogy valójában

JÓL ADJUK-E ÁT PÁRUNKNAK A „HASZNÁLATI ÚTMUTATÓNKAT”.

Első igény: Öleljen meg!

Hm. Ebből nem derül ki:

Mikor?

Hogyan?

Mennyi ideig?

Hányszor?

Pontosabban fogalmazva: Minden reggel, amikor elmegy otthonról, szemből öleljen meg, legalább 20 másodpercig tartson. Ugyanezt tegye, amikor hazaér. Napközben is jól esik, ha megteszi, amikor lehetőségünk van rá. Mások előtt is öleljen meg, ne csak kettesben.

Most gondolhatja: Ezt a bolondságot! Így mondjam el?

A válaszom: IGEN. Meglátja az eredmény nem bolondság, BOLDOGSÁG!

Második igény: Több romantikát szeretnék!

Felmerülő kérdések:

Mikor?

Hol?

Hogyan?

Mi számára a romantikus?

Pontosabban fogalmazva: Szeretném, ha havonta egyszer, kettesben elmennénk vacsorázni. Mindig más jellegű étterembe, ahol együtt fedezhetjük fel az új ízeket. Utána egymás kezét fogva sétálnánk és beszélgetnénk, mielőtt haza megyünk.

Vagy: Szeretném, ha hetente egyszer, munka után elmennénk sétálni. Fogjuk egymás kezét, beszélgetünk (pl. egy szép parkban). Nem sietünk, csak egymásra figyelünk. Leülünk egy padra.

Ne ijedjenek meg! Jó esetben nem kell mindig ilyen hosszan elmondani. Elég emlékeztetni a társunkat, finom módszerekkel, pl. Drágám, melyik este felel meg neked a romantikus programunkhoz? vagy Most választok én éttermet a következő romantikus estéhez, megleplek! vagy Nem messze rendbe tettek egy szép parkot, megnézzük azt legközelebb?

Harmadik igény: Legyek fontos neki, amikor hazajövök a munkából.

Felvetődő kérdések:

Mi az, hogy fontos?

Mit csináljon?

Hogyan?

Pontosan fogalmazva: Amikor belépek az ajtón, hagyja abba, amit csinál. Jöjjön oda hozzám, üdvözöljön csókkal, meg is ölelhet. Kérdezze meg milyen napom volt. Hallgassa meg a válaszomat és addig csak rám figyeljen, ne csináljon mást közben. Ez a pár perc csak az enyém – miénk legyen. Akkor is tegye ezt, ha nem ketten vagyunk otthon.

Csak pár példa volt arra, hogy milyen fontos pontosan, részletesen fogalmaznunk. Higgyék el, működik!  Tapasztalatból tudom. Tegyék meg Önök is! Szeretetteljes kapcsolatot kívánok!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás