Pár napja kaptam fel a fejem az egyik kereskedelmi csatorna hírére, miszerint, a házasságot leválthatja a 10 évre szóló „párkapcsolati szerződés”.

Mi van benne?

 

Azt mondták, szigorúan szabályozza a kötelességeket és elvárásokat mindkét félre nézve 10 évig. Ezen kívül rögzítik benne – többek között -, hogy:

  • hányszor bújnak ágyba,
  • hányszor találkoznak külön a barátaikkal,
  • hányszor csinálnak közös programot.

 

Vannak szakértők, akiknek az a véleménye, hogy:

  • ezzel csökkenthető a válások száma,
  • tartósabbak lehetnek a kapcsolatok,
  • a szerződés lejártakor újra lehet gondolni a kapcsolatot,
  • nem nehezedik nyomás a párokra azzal, hogy „míg a halál el nem választ” fogadalmat tesznek egymásnak.

 

Hmmm

Meghökkentem ezen. Különféle gondolatok kezdtek kavarogni a fejemben. Egymás után villantak fel kérdések bennem.

kérdések és kérdőjelek

Kérdések sokasága

ÉN továbbra is a házasság mellett vagyok!

Úgy gondolom, ne szabályozza a kapcsolatunkat ilyen tartalmú szerződés. Olyan dolgok vannak/lehetnek benne, ami változhat. És nem 10 év múlva, hanem sokkal rövidebb idő alatt. Visszagondolok arra, hogy az utóbbi 10 évben mennyit változtam, hogyan változtak az igényeim, a tevékenységeim, az időbeosztásom és sorolhatnám tovább. Ilyenkor szerződésmódosítási kérelmet kell beadni?

Hogy is szól Hérakleitosz mondása? „Semmi sem állandó, csak a változás maga.”

 

 Végzek egy kis közvélemény kutatást!

Önnek mi a véleménye erről? Hogy érezné magát egy ilyen kapcsolatban? Hozzászólásban szívesen olvasom véleményét!

 

Vigyázat!

Ausztráliában már működik – legalább is ez hangzott el a hírben.

 

Szeretetteljes kapcsolatot kívánok!

Kovács Ildikó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás